Merevedési zavar: így ne lankadj le a gumitól!

Kukorica
2023. november 20

Először is szeretnénk megnyugtatni: mindenkivel előfordult már, hogy lelankadt az óvszertől. Hidd el, hogy nem vagy egyedül! Nincs okod a szégyenkezésre, persze tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű…Ebben a cikkben megnézzük, hogyan tudod ezt elkerülni vagy hogyan tudod ezt a problémát megoldani sok türelemmel és tudatossággal.

Egy korábbi kutatás szerint a férfiak legalább 28 százaléka – vagyis valamivel több, mint minden negyedik pasi – átélt már óvszer felhúzás közben/után merevedési zavart. Persze nem kell ehhez kutatónak lenni, biztosan tapasztaltatok már ilyet akár csajok, akár pasik vagytok. Higgyétek el férfiak – bár tudjuk, nektek nem lehet könnyű ezt átélni -, hogy a partneretek, ha valóban fontosak vagytok a számára, nem akad ezen ki, nem úgy éli meg, ahogy azt ti gondoljátok. Ha lelankadtok a gumi felhúzása közben, jobb erről is őszintén kommunikálni a partnerrel, megosztani a szorongást vagy a szégyenérzetet, és közösen kitalálni, hogy folytatódjon vagy éppen ne, az együttlét. 

Természetesen előfordulhat az óvszer felhúzása közbeni merevedési zavar egyszer-kétszer, mert mondjuk kicsit többet ittál vagy stresszes időszakon mész keresztül. Van ilyen, ez nem a világ vége. Lehetsz fiatal vagy idősebb, ez minden korosztályt érint. Ugyanakkor, ha ez egy általános probléma, akkor érdemes megoldást keresni, mert az, hogy akkor inkább kerülöd az óvszert, nagyon rossz út….

Miért fontos óvszert húzni?

Persze most mondhatjátok, hogy már százszor hallottátok, hogy miért fontos az óvszer, de sajnos Magyarországon a megszakításos módszert is legalább annyian választják védekezésnek, mint az óvszert. Előbbi a legrizikósabb több szempontból is, ne válasszátok ezt a módszert!

Az óvszer azért jó, mert nemcsak a nem kívánt terhesség ellen véd és a leghozzáférhetőbb fogamzásgátló eszköz, hanem megvéd a nemi betegségek ellen is. És itt megint jöhet a legyintés, mert sokan azt hiszik, hogy ők biztosan nem lehetnek nemi betegek, vagy ha a partnerük ápolt, csinos, akkor biztosan nem lehet elkapni tőle semmit.

Ez nem így van, mert olyan kis alattomosak a nemi betegségek, hogy soknak alig, vagy egyáltalán nincs tünete, ugyanakkor fertőz. Vagy még rosszabb, hogy például a HPV gyakran a férfiaknál tünetmentes, a nőknél pedig akár évekkel később is okozhat méhnyakdaganatot. De jó tudni azt is, hogy a védekezés nélküli orálszex is fertőzhet, ennek megakadályozására jó például a nyalókendő. Nyalókendőt óvszerből is lehet készíteni, majd megmutatjuk egy másik posztban később, hogy hogyan. Persze, nem szeretnénk a szextől elijeszteni, hiszen ha tisztában vagy a kockázatokkal és mindent megteszel ezek elkerülésére, a szex egy szuper dolog.

Kaktusz

Első lépés: találd meg az igazi masculan óvszert magadnak!

Ahhoz, hogy jó viszonyt alakíts ki az óvszerrel, nagyon fontos, hogy megtaláld azt a méretet, színt, ízt, hosszt és keresztmetszetet, ami neked a legtutibb. Érdemes egyedül próbálgatni, hogy ne a partnerrel húzd fel először az adott gumit, hanem már a kedvenc csomagoddal érkezz a randira. 

A blogunkon találsz korábbi cikkeket arról, hogyan találd meg az igazi óvszert magadnak:

Gyakorold egyedül is óvszerben!

Ez az egyik legjobb gyakorlati tanács szerintünk! Bármennyire furának is hangzik, a szakemberek szerint is rengeteg előnye van az óvszerben gyakorlásnak egyedül, ha majd partnerszexre kerül sor.

  1. “Megtanítod a péniszednek az érzést”: Ha kezdő vagy a szexben, vagy azok közé tartozol, akik idegenkednek az óvszertől, az óvszer viselése maszturbálás közben jó módja annak, hogy hozzászokj ehhez az  érzéshez.
  2. Óvszer magabiztosságot ad!: Tedd rutinná az óvszer felrakását! Egyedül nem lesz rajtad nyomás, és megtanulod kicsomagolni és magadra tenni “közönség” nélkül.
  3. Próbálj ki több textúrát!: Különféle bordázatú, vastagságú óvszerek közül válogathatsz a masculan webshopjában. Jó játék lehet, hogy megfigyeled önkielégítés közben, melyik esett a legjobban, illetve ez jó módja annak, hogy ne mindig ugyanúgy csináld. Erről még lesz szó a cikkben később.
  4. Segít tovább kitartani!: Nagyon sok férfi kérdése, hogyan tarthatna tovább az erekciója, hogyan tudná tovább húzni az aktust. Az okos óvszerhasználat segíthet ebben is fejlődni.

Mi az a “gyilkos marok” technika?

A “death grip” vagyis a “gyilkos marok” technikája nem igazi orvosi kifejezés. Mégis, vannak olyan kutatások, amelyek azt mutatják, hogy az, aki több örömet szerez magának egyedül, nagyobb eséllyel szokja meg, hogy csak azok az erős mozdulatok juttatják a csúcsra, amit saját magának okoz.

Nagyon leegyszerűsítve, ha begyakorolt, erős mozdulatokkal csinálod mindig akkor “elzsibbadsz”, vagyis egyre érzéketlenebbé válsz. Egyre erősebb szorításra van szükség az orgazmushoz, partnerrel pedig nem igazán megy, hiszen a teste nem tudja megadni ugyanazt a szorító érzést, mint a saját kezed. Egy ördögi kör, hiszen ha egyre erősebb szorításra van szükséged, csak egyre rosszabb lesz a helyzet. És ez nagyon megnehezíti, sokszor lehetetlenné teszi az óvszer viselését. Ugyanakkor a jó hír az, hogy ezt vissza lehet fordítani, vannak rá megoldási tippek.

Tippek, hogy ne legyen merevedési zavarod az óvszertől

  1. Ne maszturbálj egy hétig! Tarts egy kis maszti szünetet, és/vagy csak a partnereddel szexelj. A szakértők szerint már egy hét is elég arra, hogy visszanyerj az érzékenységedből. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy hét önkielégítés szünet megoldja az óvszerviselési problémád, de jó első lépés lehet. Te ismered a legjobban a saját tested, figyeld meg, hogyan reagál erre a megoldásra!
  2. Kezd előlről a masztit! Azt is szokták tanácsolni, hogy 3 hét alatt “huzalozd be újra” a maszti
    szokásaidat. Ezúttal tudatosan ne szorítsd, hanem gyengédebben, lazábban bánj a magaddal. Megér egy próbát!
  3. Elégítsen ki a partnered! Ezt itt úgy kell érteni, hogy anélkül menj el, hogy te hozzá érnél magadhoz! Vagyis hagyd, hogy a partnered kézzel vagy szájjal elégítsen ki, a kezed beavatkozása nélkül.
  4. Próbálj ki szexjátékokat! A nőknek szánt vibrátorokat többen ismerik, de léteznek különféle férfimaszturbátorok is diszkrétebb és durvább kivitelben. Ezeket kipróbálva lehet gyakorolni az érzést, amit nem a kezed okoz. Ezek a szexjátékok segíthetnek abban, hogy megtanulj máshogy is elélvezni, ne csak a kezed szorításától.
  5. Csökkentsd a pornónézést! Ez külön fejezetet is megérne, de nagyon röviden: a pornóban való történések sokkal ingerdúsabbak, mint sokszor a valóság, így az életben nehezebben megy majd az erekció, és így az óvszer viselése is.
  6. Új technika, más szokások: Igazából már az előbb javasolt tippek is erről szólnak, de a lényeg minden esetben az, hogy próbáld csökkenteni önkielégítés közbeni súrlódást és NE MINDIG UGYANÚGY csináld! Mondjuk szerezz be egy jó síkosítót; az is segíthet, hogy ne olyan erősen, de mégis jól csússzon…
Gyilkos marok technika

Összegzés 

Az nagyon fontos, hogy ez a cikk nem helyettesíti az orvosi tanácsadást. Vagyis, ha úgy érzed, hogy ezzel problémád van, akkor ne várj a csodára, ne várd, hogy magától elmúlik. Minél tovább áll fent egy probléma, annál nehezebb lesz kezelni, orvosolni, ha még egyáltalán lehet. Megint nem megijeszteni akarunk, csak arra hívjuk fel a figyelmedet, hogy bár összeszedtünk nektek néhány szakértői tippet, menj el orvoshoz, olyanhoz, akiben bízol, és oszd meg vele az egészségügyi problémáidat!

Ha merevedési zavarod van, annak még számos oka lehet: életkor, különféle betegségek (pl.: vérnyomás probléma, cukorbetegség, gyógyszerek mellékhatása), lelki eredetű betegségek (szorongás, stressz, traumák stb.).

A jó hír a végére, hogy ha állandóan lelankadsz az óvszertől, akkor is van rá megoldás. Visszafordítható a folyamat, csak törődni kell vele, rászánni az időd és energiád, hogy elmenj orvoshoz és/vagy kipróbáld ezeket a módszereket. Legyél türelmes magaddal, vond be a megoldásba a partneredet is, de semmiképp ne hagyd annyiban a dolgot!

Köszönjük, hogy végigolvastad ezt a hosszú cikket, gyere a masculan blogoldalára legközelebb is! 😘

3

Vélemény, hozzászólás?