Előzd meg a bajt! – az AIDS világnapja

kézfejek egymásba fonódva piros szalaggal az AIDS összefogása ellen
2022. december 1

A szerzett immunhiányos tünetegyüttes (AIDS) az emberi immunhiány vírusa (HIV) által előidézett tünetegyüttes. Halálozási rátája gyakorlatilag 100%-os. Egész pontosan 1981. december 1. óta jegyzik különálló betegségként, így lett ez a nap világszerte az AIDS elleni küzdelem napja. Az AIDS azonban már jóval korábban megjelent, és mindössze csak néhány esetben volt példa a betegek gyógyulására.

Megelőzés és tények az AIDS-ről

A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a megelőzés. Az egyik leghatékonyabb módszer az óvszer használata, a monogám párkapcsolat, illetve az egyszer használatos fecskendők használata. Sok tévhit övezi a betegséget, éppen ezért fontos hangsúlyozni: a vírus csak akkor terjed, ha a fertőzött vére, anyateje, hüvelyváladéka, ondója vagy éppen a könnye a másik személy nyálkahártyájára, vagy sebén keresztül a véráramba kerül. Leegyszerűsítve: a kézfogás, közös mosdó- illetve evőeszköz-használat, tüsszentés, köhögés, illetve a vérszívó rovarok sem jelentenek potenciális veszélyforrást.

Meghökkentő adatok

A Magyarországon élő HIV-fertőzöttek száma jelenleg nem ismert, csak egy hozzávetőleges számot tudunk. Ennek oka, hogy csupán a regisztrált esetek vannak rögzítve. A tünetmentes HIV fertőzöttek száma azonban ennek akár három-négyszerese is lehet! A kórokozó tovább terjed annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben dollármilliókat költöttek a prevenció fontosságát hangsúlyozó kampányokra az egészségügyi világszervezetek. Igaz, hogy az utóbbi időben számos biztató eredményt értek el a kutatók, azonban ténylegesen hatékony, alkalmazott gyógymód egyelőre nem létezik. Egy valamiben azonban egyetértenek a szakemberek: a legfontosabb és leghatékonyabb módszer a megelőzés.

1

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .