Szexelj tévhitek nélkül: mindent a csiklóról és a vaginális orgazmus mítoszáról

A csikló és a női orgazmus kapcsolata, gyümölcs
2023. október 30

Tanultál-e a csikló teljes anatómiájáról a suliban? Megmutatták-e, hogy nemcsak a kis kiálló pöcök, amit látunk belőle, hanem folytatódik odabent is? Ha erre igen a válaszod, nagyon szerencsés vagy, mert olyan tudást kaptál biológia órán, amit sajnos nagyon kevesen tudnak.

Mi 30 körül voltunk, amikor egy külföldi honlapon szembejött velünk a csikló teljes anatómiája. Kis túlzással majd’ lefordultunk a székről, hogy ezt eddig miért nem mondta senki?! Ha mondta volna bárki, azonnal megszabadultunk volna a vaginális orgazmus “nyomásától”, amit teljesen tévesen Sigmund Freud “rakott a nőkre”… Mert valójában vaginális orgazmus nincs, legalábbis nem úgy, ahogy eddig tudtad. De mielőtt belemegyünk részletesen, muszáj egy kis történeti áttekintést adnunk a csikló több ezer éves történetéről – ne félj, nem lesz olyan hosszú! 😌

A csikló, amit 2000 éven át ignorált az emberiség

Már Krisztus előtt pár száz évvel, Hippokratész ókori görög tudós, az orvostudomány atyja leírta, hogy van “ott” valami a nőknek, de nem tulajdonított nagy jelentőséget neki. Későbbi tudóstársa, Galénosz csak annyit állapított meg – nagyon tévesen – hogy a nők “béna férfiak”. Vagyis, hogy a méh egy szerény utánzata akar lenni a férfiak péniszének, a petefészkek pedig a herék másolatai. Nagyjából a 16. századig az ő tanait vették alapul, és szegény nők csiklója nem számíthatott tudományos vizsgálódásra…

Na, de elég az ókori horrorból; ugorjunk több száz évet előre az időben egészen Matteo Colonig. Ő egy középkori tudós volt, aki fel merte fedezni akkoriban a csiklót. Sőt, azt is ki merte mondani – ezzel saját életét veszélyeztette – hogy a csikló örömszerzésre van, és elnevezte “Amor Veneris”-nek a klitoriszt, vagyis “Vénusz szerelmének”. (Van is erről egy csodás fikciós regény: Federico Andahazi-Kasnya – Az anatómus.)

Itt van egy fantasztikus angol nyelvű videó, ha részletesebben érdekel téged a csiklótörténelem:

2000 évbe telt, mire a tudomány megtalálta a csiklót.

Aztán megint eltelt pár száz év, és jött George Ludwig Kobelt, aki 1844-ben lerajzolta – a történelemben először – a csikló teljes anatómiáját, vagyis a belső részeit is. Nézd csak, ez volt a rajza:

A csikló anatómiája George Ludwig Kobelt szerint 1844-ben
Forrás: https://www.biusante.parisdescartes.fr/

Sajnos ezután még 160 évet kellett várni ahhoz, hogy a csikló belsejének létezését tudományosan is bizonyítsák. 

A vaginális orgazmus átka

És most jön az egyik legfontosabb tévhit tisztázása, ami valamiért a mai napig itt van köztünk, beépült a közös tudatba. Ha rákerestek neten, egyrészt még mindig rengeteg olyan cikket találtok a témában, amely ráerősít a tévhitekre, vagy már olyan cikkek is vannak szép számmal, amelyeknek a címe “F*ck Freud!”. És sajnos igazuk van ezeknek az utóbbi cikkeknek.

A lényeg az, hogy a 20. század elején jött Sigmund Freud, a pszichonanalízis atyja, aki kitalálta, hogy van vaginális és klitorális orgazmus; a vaginális a feljebb való, az az igazi, a klitorális pedig az “infantilis”. Azért írjuk, hogy kitalálta, mert ennek az elméletének nem volt tudományos alapja. Sőt, meg is cáfolták később a ‘60-as években ezt amerikai kutatók (Masters és Johnson), mégis sokan hiszik ezt a mai napig.

Virginia Johnson és William Masters kutatásairól van is egy pompás sorozat. Ők konkrétan megfigyelték szexuális aktus közben az embereket – természetesen önkéntvállakozókat – és műszerekkel mérték az eredményeket. Talán könnyebb átérezni, hogy a vaginális orgazmus mennyire nem reális, ha tudjuk azt, hogy a hüvelyben csak a bejárathoz közel vannak érző idegsejtek… Tarts ki, nemsokára eljutunk ahhoz a részhez is, hogy akkor mi is van ezzel a vaginális orgazmussal!

Miért fontos nekünk most a csikló annyira? 

Egyszerűen azért, mert a nők nagy része a csikló izgatásával tud elélvezni. A csiklóról sokáig azt gondolták, hogy az egyetlen emberi szerv, aminek célja kizárólag az örömszerzés, de egy friss kutatás szerint egy csomó agyi funkciót bekapcsol, felkészítve a testet a szexre.

A nők nagy része önkielégítés közben is “csak” a csiklóját izgatja. Vagyis az az ember – legyen férfi vagy nő -, aki tisztában van a csikló teljes anatómiájával és azzal, hogy szimpla behatolástól nagy valószínűség szerint nem fog elélvezni egy nő, szuper szerető lehet. (Persze, nyilván ennek vannak még kritériumai…) És az a nő, aki ezzel tisztában van, nem szorong attól, hogy nem tud elmenni csupán vaginálisan, mert tudja, hogy odabent folytatódik a csikló, és az okozza a jó érzést. 

Gondolj bele, hogy annyira nem ismerte ezt a szervet a tudomány, hogy nem olyan régen, 2022-ben is tettek új, tudományos felfedezést a csiklóról. Korábban minden szakkönyv azt írta, hogy 8 ezer idegvégződés található a csiklón. Egy szarvasmarhákat tanulmányozó kutatás állapította ezt meg a tehenekről, és azt gondolták, akkor ez áll a nőkre is… Viszont egy amerikai egyetem kutatói sikeresen megszámolták – ne kérdezd a konkrét metódust – hogy valamivel több, mint 10 ezer idegvégződés található a klitoriszon. 

Akkor mire hisszük azt, hogy vaginális orgazmus?

Muszáj megint a kutatókkal jönnünk, aztán majd a cikk végére tartogatunk egy kis feladatot nektek, amit otthon is meg tudtok csinálni akár egyedül, akár párban. Szóval egy ausztrál urológus nő, Helen O’Connell megelégelte, hogy az anatómia könyvben sem talál teljes képet a csiklóról. Így 1998-ban megvizsgálta egy nő erektált állapotban lévő csiklóját egy MR gépben.

Azt találta, hogy a csikló tízszer nagyobb, mint ahogyan eddig képzeltük, és összeköttetésben van odalent mindennel: a hüvelyfallal, a medencefenék izmaival. Azt is javasolta, hogy nevezzük át csiklókomplexumnak, mert az a szó jobban leírja, hogy mi is van az emberiség felének “odalent”. Szóval amikor G-pontról beszélnek – ez is megér egy másik cikket – akkor valójában a csiklód belső részéről beszélnek, amit meg lehet érinteni a hüvelyfalon keresztül.

Tehát, kedves lányok, asszonyok, elképesztő, hogy micsoda csoda birtokában vagyunk! Már csak jobban meg kell ismernünk, és nagyon jó, szorongásmentes élvezetben lehet részünk! ❤️️

Vaginális vagy klitorális? Ugyan már!

Ha aggódtál eddig, hogy veled van valami baj, mert nem megy a csúcsra jutás szimpla misszionárius pózban, megnyugtatunk, nincs veled semmi baj!

Nagyon sok nőtársad küzd ezzel, hiszen ez egy általános és gyakori tévhit. Sokszor még a mainstream média is ráerősít ezekre olyan hangzatos cikkcímekkel mint a “Hogyan élj át nyolc féle orgazmust!”, pedig minden orgazmushoz a csiklónak van köze akár kívülről, akár belülről stimulálódik.

Itt van egy cuki kis grafika arról, hogyan mutat a csikló teljes anatómiája:

A csikló teljes anatómiája jelenlegi tudásunk szerint
Grafika: Szántai Katalin

A kis rózsaszín rész a kiálló pöcök, amit látunk kintről, és amit egyébként makknak hívnak, ahogy a férfiak péniszének fejét is. Aztán jön a türkizkék rész: ez már odabent van, ami a törzse; majd a barna a szára. A lila pedig a barlangos test, amely képes erekcióra, ahogy a pénisz is.

Most akkor mi is van a klitorális és vaginális orgazmussal?

Még egyszer röviden összefoglalva: a nők csiklója folytatódik odabent is és összekötettésben áll a medencefenékkel, a hüvelyfallal. Így amikor a hüvelyedben “jót érzel”, az szintén a csiklód, csak odabentről.

És itt és most arra biztatunk, ha nő vagy, akkor tanulmányozd magad, szép lassan tapogasd meg kívülről, aztán belülről is önmagad! Fogj egy tükröt, terpessz be, és nézd meg a p*ncid! Sőt, ismerd meg alaposan, hiszen a te részed és éppen olyan fontos az egészsége, mint bármelyik más testrészed egészsége!  

Aztán gondolj arra vissza, ha egyedül önkielégítesz, akkor hogyan szoktad magad a csúcsra juttatni. Egészen pontosan a p*ncid melyik részét izgatod, behatolással vagy anélkül élvezel-e el… érdemes ezeket is átgondolni. Az erre adott válaszok segíthetnek abban, hogy tudd, te mit szeretsz, te hogyan szereted. És talán te is választ kapsz az eddigi szorongásaidra. Sőt, megnyugtató választ kapsz arra, hogy nincs orgazmuszavarod! Ha egyedül sikerül a csúcsra jutni és partnerrel nem, akkor valószínűleg csak kommunikációs hiba van a rendszerben. 

Ha pedig van partnered, oszd meg vele is ezt az élményt! Első lépésben akár mutasd meg neki ezt a cikket (sőt, ha tetszett, küldd el a barátaidnak is!) és fedezzétek fel együtt a csikló teljes anatómiáját! Hiszen ha te és a partnered is tisztában vagytok ezzel, vagyis tévhitek nélkül szexeltek, sokkal, de sokkal jobbak lehetnek az együttléteitek. 

Mi, a masculan Hungary-nél, fontosnak tartjuk, hogy hasznos és hiteles információkat adjunk át nektek, mert csak úgy tudtok biztonságosan és tudatosan szexelni. A szex egy fantasztikus élmény, ha nem társul hozzá szorongás és szégyen, ezt pedig akkor tudod elérni, ha minél többet tudsz róla. 

Olvass, tájékozódj, vigyázz magadra és a partneredre, és várunk legközelebb is hasonlóan érdekes témával!

10

Vélemény, hozzászólás?