Intim tippek nagy méretűeknek ;)
“Túl gyorsan elmegy, nem elég nagy odalent, nem néz ki elég jól, elkap valami nemi betegséget” – persze még sorolhatnánk, de a kutatások szerint általában ezektől tartanak a pasik az ágyban. Nem szokás erről beszélgetni, mert a férfiak szorongásai talán még a nők szorongásainál is nagyobb tabutémák a társadalomban. Mi viszont pont ezért szeretnénk tisztázni pár tévhitet, és adni néhány tippet a nagy méret témában.
Képzeld el, hogy nem minden társadalom volt oda a hatalmas farkakért. Az ókori Görögországban – és most próbálj visszaemlékezni a tankönyvekben látott görög római meztelen szobrok méretére – a nagy farok kifejezetten közönségesnek számított. A kis pénisz az intelligencia, a jellem, a férfiasság jelképe volt, míg az ellentéte, a nagy méret pedig a megvetendő, egyszerű férfi jelképe – állítólag “túl állatiasnak” találták.
Mekkora méretet szeretnek a nők és a melegek?
Ha beírod a Google, hogy “Mit gondolnak a nők és a melegek a nagy méretről?”, akkor mindenféle kutatást fogsz találni, persze mindegyik eredménye mást mutat. Van, amelyik azt hozta ki eredményül, hogy a megkérdezettek igenis szeretik a nagy méretet, aztán egy másik kutatás szerint az “átlagos” méret a befutó.
Gyere, nézd meg a másik blogbejegyzésünket, amiben a kis méretről írtunk!
Ami viszont állítólag egyértelmű, hogy a pornó megjelenése hozta el a férfiak számára a szorongást a méretükkel kapcsolatban. A felnőtt filmekben többnyire átlagnál nagyobb méreteket látni – gondolj bele, az a látványos, azzal lehet “eladni” a filmet. És hát már ezerszer leírtuk, de mindig muszáj újra és újra – a pornó az nem a valóság. Persze, könnyű mondani, hogy ne hasonlítsd magad a felnőtt filmekben látott méretekhez, de ha tudatosítod magadban, hogy az ott nem a realitás, talán kevesebb szorongásod lehet!
Ismerd meg a méreted!
Nagyon fontos az önismeret! Mi itt pontosan arra gondolunk, hogy legyél reálisan tisztában azzal, hogy mekkora vagy odalent! Nem azért, hogy rosszul érzed magad, ha szerinted túl kicsi vagy túl nagy. Hanem azért, hogy ennek a tudásnak a birtokában viselkedj felelősen az ágyban! Mire gondolunk pontosan? Ha például nagy méretű vagy – annak gondolod magad – akkor érdemes vigyázni a behatolásnál, mert fájdalmat is tudsz okozni vele.
Kövess bennünket TikTokon is praktikus tippekért és érdekességekért!
Na, de mi a nagy méret?
Az számít nagynak, ami a partner számára nagy méret. Nagyon ritka egyébként az, amikor két ember anatómiailag tökéletesen passzol. Mindannyian egyforma alkatrészekből egy kicsit máshogy vagyunk összerakva. És egyébként a nők nagy része a klitorisz izgatástól megy el, nem a behatolástól. Szóval ezért fontos a kommunikáció meg a háttértudás, hogy a szimpla “ki-be-ki-be” akciótól még nem lesz a partnernek feltétlenül jó.
Védekezz a nemi úton terjedő betegségek és a nem kívánt terhesség ellen masculan óvszerekkel! Látogass el webshopunkba, de előtte iratkozz fel a hírlevelünkre az azonnali kedvezményért!
Konkrét tippek nagy méretűeknek
Nemcsak nagy mérettel, hanem bármilyen mérettel fontos, hogy kommunikálj, kommunikálj, kommunikálj! Ha úgy gondolod,hogy az átlagnál nagyobb a farkad, akkor ezt oszd meg előre a partnereddel, illetve közben is biztosítsd róla, hogy óvatos leszel, vigyázol, szóljon, ha bármi kényelmetlen! Ezzel már adsz egy nagy biztonságot a másiknak, hogy képben vagy, és vigyázol rá. Illetve te is kapsz egy visszajelzést arról, hogy meddig mehetsz el.
A jó szexpartnert nem a mérete teszi, hanem az, hogy milyen partner az ágyban: odafigyel-e a másikra, akarja-e, hogy a másiknak jó legyen, mennyire kommunikál, mennyire figyel oda a testi visszajelzésekre. Szóval ne gondold azt, ha nagy méretű vagy, akkor automatikusan szuper vagy az ágyban, de a fordítottját sem – hogy ha kicsi vagy, akkor csak rossz lehetsz.
Mindig fontos, így a nagy méretnél is, hogy a megfelelő méretű óvszert válaszd, hogy tudd, nem szakad ki, nem csúszik le! Erről több bejegyzést találsz itt a blogon vagy a social média oldalainkon is. Ha nagyobb a méreted, a síkosítás különösen fontos – csekkold a síkosító kínálatunkat – hogy csökkentsd a súrlódást!
Ha nagyon zavaró a méretkülönbség közted és a partnered között, vannak olyan farokgyűrűk, amelyek segíthetnek az anatómiai különbség kiegyenlítésében. Megkapod tőlük a szorítóérzést a teljes behatolás nélkül, a másiknak pedig nem okozol fájdalmat.
Végül pedig arra bíztatunk, hogy ne csak a behatolást tekintsd szexnek – próbáljatok ki orális és/vagy “kézi” játékokat is, illetve keressétek meg az aktuális partnerrel a mindenki számára legjobb pozíciót!
Mi, a masculan-nál, fontosnak tartjuk, hogy hasznos és hiteles információkat adjunk át neked, mert csak úgy tudsz biztonságosan és tudatosan szexelni. A szex egy fantasztikus élmény, ha nem társul hozzá szorongás és szégyen, ezt pedig akkor tudod elérni, ha minél többet tudsz róla. Olvass, tájékozódj, vigyázz magadra és a partneredre, és várunk legközelebb is hasonlóan érdekes témával!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.